Abaligetről
Abaligetről


Abaligetet a 11. században alapították, de kelta eredetű településnek tartják, első írásos emlék 1332-ben bukkant fel. A török időben elnéptelenedett a falu és csak a 18. század elején lassan indult meg az újjáépítés. Zömmel német jobbágyok érkeztek Németországból, majd a század közepétől már a magyar lakosság is jelen volt, mindössze 8-9 házzal. Állattartással, földműveléssel foglakoztak, voltak iparosok is, de az erdő és a kőfejtő is adott munkát. A második világháború után sok embert kitelepítettek, elkobozták vagyonukat, így néhány év alatt megváltozott a lakosság összetétele. Jelenleg több háznak német és holland tulajdonosa van.


Abaliget fő nevezetessége

Abaliget Pécstől 18 kilométerre található, megközelíthető Pécsről, Sásd, valamint Szentlőrinc felől egyaránt
A Mecsek északi, észak-nyugati oldalán terül el a különleges klímájú település. Közelében található a Pécsi tó (2 km), a magyarhertelendi termálfürdő (8 km), a sikondai wellness- és élményfürdő (14 km). Évtizedek óta Baranya megye kiemelkedő üdülőfaluja.

Legismertebb látványossága a kagylós mészkőben kialakult cseppkőbarlang, mely Dél-Dunántúl legnagyobb patakos barlangja. Az abaligeti barlang korát félmillió évre becsülik. A barlangot 1768-ban fedezte fel Mattenheim József helybéli molnár. A barlang hosszúsága 466 méter, átlagmagassága 3 méter, szélessége 2 méter. Klímája kiegyenlített – a páratartalom 97 %-os, az átlaghőmérséklet 12,6 °C – kiválóan alkalmas légúti megbetegedések – krónikus bronchitis, asztma, légcsőhurut - gyógykezelésére. A barlangot a közelmúltban gyógybarlanggá nyilvánították. 190 állatfajta található benne, jelentős denevérpihenő.
A barlang látogatható a nagyközönség számára:
Április 1. - szeptember 30.: 9-18 h
Október 1. - március 31.: 10-15 h

Tavak: a barlangból kifolyó patak vizének elgátolásával két mesterséges tavat alakítottak ki 1959-ben. A kisebb tóban csónakázni, vizibiciklizni lehet, a nagyobbik a horgászok kedvelt helye.
A horgásztótól 50 méterre egy minigolf pálya található, mely szezonálisan tart nyitva 11-19 óráig.

LégkondicionálóFűtésSatelit TVSaját, zárt parkolóJól felszerelt fürdőszoba
 

Virág Apartmanház

7678 Abaliget, Kossuth u. 15.
Tel.: 72/511-355 (8-16 h), 30/817-0291 (0-24 h)
Fax: 72/211-355
 
  OTP Szép Kártya elfogadóhlye
  K"H Szép Kártya elfogadóhely
  MKB Szép Kártya elfogadóhely
  Üdülési csekk elfogadóhely
Kezdőlap Design: WebCom Magyarország